2011. december 30., péntek

'Kontyos' sapka

Amikor meghorgoltam Annás csipkekesztyűjét, tudtam, hogy szettet kell készítenem. Sajnos a rendeléskor épp nem volt abból a szürkés árnyalatból, így a sötétbarnát választottam. Így lesz még egy barna kesztyűm is, de erre és sálra egyelőre még nem volt időm.

A sapka kihívás volt. Hiába keresgéltem a mintához illő sapkaleírást, egyik sem volt az igazi. Főleg, mert hogyan lehet szaporítani, fogyasztani ezt a mintát szépen? Persze, lehetett volna fent sima körlappal indítani, majd áttérni a möbiusz mintára, de ez túl egyszerű lett volna.

Gondoltam hát egy merészet, és megpróbálkoztam egy hátul buggyos fazonnal. Nem egyszerű csősapi, hanem aszimmetrikus: hátrafelé ívelt, vagy hogy is mondjam.
Nem volt egyszerű menet, sok-sok próbálgatás, visszabontás árán lett meg, de ez most az enyém, első saját tervezésű horgolás!

Felvenni lehet úgy is, hogy a homlokba húzom, akkor hátul nem olyan buggyos, ha hátrébb tolom, akkor olyan, mintha kontyot készítettem volna a tarkómra :)

Fonal: Barka - Díva - Gaia
Tű: 4-es
1,5 gombóc kellett hozzá.

Hogy a modellt is lássátok:


Beneveztem ezzel a Barkafonal januári Hónap Alkotása galériába, ha szerinted is jó lett, akkor januártól szavazhatsz majd rá itt>>

Divatkörkép 2012 tavasz-nyár

Ilyenkor év végén szeretek körbenézni, milyen színek lesznek meghatározóak az új évben. Kézművesként nem árt már most figyelembe venni a tavaszi-nyári irányzatokat, hiszen egyrészt idő elkészíteni az új holmikat, másrészt a trendek mindig meghatározóak az ékszerek/kiegészítők terén.
Sosem szerettem szolgaian leutánozni az aktuális divatot, inkább kiemelem belőle azokat az elemeket, amik számomra tetszetősek, inspirálóak, majd összegyúrom azzal, ami igazán én vagyok.

Most sem fogom felvonultatni a divatdiktátorok kifutós fotóit, ezt megteszik sokan mások. Inkább olyan képeket hozok, amiket a beharangozott irányzatok ihlettek, és iránytűként használhatok, amikor egy-egy új ékszert vagy horgolt kiegészítőt tervezek.

A fő jellemzők, amiket kiemeltem:
- geometrikus, szögletes vonalvezetés
- kislányos, romantikus csipkék, fodrok, melyek néhol megtörik a szögletes vonalvezetést
- fehér-ezüst/szürke-fekete kombinációk, ezen belül matt és fényes együttes megjelenése
- vintage stílusú kiegészítők

Íme néhány összeállítás a fentieket megpróbálva figyelembe venni, amolyan ihletadónak:
(Forrás: polyvore)





A várható trendszínek:
- földszínek
- lágy árnyalatú virágszínek
- pasztellek a vintage stílushoz

color trends summer 2012

Lime Blosson, Clotted Cream, Hemp, Tortoiseshell
Shadow, Lupin, Foliage, Apple
Sage, Jacinth, Formica, Smoothy

color trends summer 2012

Wysteria, Asian Bronze, Shanghai Mist, Earth
Anemone, Oxygen, Baby Doll, Marshmallow
Rhubarbe Jelly, Babychick, Grape, Marsala

color trends summer 2012

Lapis, Canary, Macaroon, Quince Petal

Forrás: fashionising.com

2011. december 27., kedd

Mintakészítős próbálkozások

Karácsony másnapján kivételesen nem mentünk sehová, ráadásul nem is éreztem magam túl jól, így nekiálltam próbálkozni.
Sokkal nehezebb, mint új gyöngyfűzés mintát kitalálni!

Ebből a fenti kagylós mintából elképzeltem egy háromszög kendőt, de sehogysem sikerült háromszög formára hozni :(

Lett viszont egy bohém hullámos minta is :)
Nem tudom, mire lehet felhasználni, de örülök, hogy sikerült épkézlábra kihozni a végén :D


Ha kipróbálnád bármelyiket, kérlek jelezd itt nekem, hogy mennyire működik!
Kíváncsi lennék :)

Legutóbbi befejezett horgolmányom



Minta: Barka horgolósuli, Annás mintája
Fonal: Barka-Díva, Athéné árnyalat
Tű: Prym 4-es
Elkészítési idő: kb 2 óra
Felhasznált fonalmennyiség: kb fél gombolyag

Fiúsarok

Hogy fiam se maradjon ki a sorból, találtam egy fiús horgolt sapkamintát :)
Barka felhőből készült, 5-ös tűvel.
Majdnem 1 egész gombóc Havanna (sötétbarna) és kb fél gombóc Nassau (drapp) kellett hozzá.
7 évesre :)
minta innen

Kakukktojás következik, ugyanis igyekszem megtanulni kötni is, így voltam a Barka kötőtanfolyamán. Megtanultam a sima és fordított szemeket, házi feladatnak azt kaptuk, ezeket gyakoroljuk, variáljuk.
Hát ez lett belőle:

Ajándék stóla

Barka Kabala Grillázs, a legkedvesebb árnyalatom :)
Férjem unokahúgának készült, hagyományos stóla, horgolt-fűzött brossal feldobva :)
4 gombóc fogyott el vele.




Minta: Barkafonal horgolósuli, möbiusz stóla (csak nincs összekötve)

Babatakaró, egyebek

Először egy kis nyakmelegítő, most ősz végén készült nekem.

- GGH Samson fonal (100% merino gyapjú, superwash) 2-es szín, 85m/50g
3 teljes gombóc
- Barka -Vattacukor - Konyakmeggy (75% super kid mohair, 25% selyem) 212m/25g
1 teljes gombóc
Tű: 6-os Prym horgolótű
Minta: Cardiff Cowl (Ravelry)

Az alábbi kendőcske nagylányomat ékesítette egész ősszel, hol a vállán, hol a nyakában :)


A babatakaró augusztusban született Évikének készült, sógorom kislányának.
Ma fogja megkapni, nem mintha idáig készült volna, csak nem volt alkalmunk átmenni - többnyire betegség vagy programok miatt :(

Céltáblák kardigánként

A sok kisebb projekt után nagyobb dolgokba is bele mertem fogni. Például ebbe a céltábla-kardigánba. Kisebb lányomnál való siker után nagyobb méretben is sikerült meghorgolnom.
Ami a legjobb, hogy bátran bele mertem nyúlni a mintába, hagyatkozva megérzéseimre :)



4,5 évesemnek készült a héten, írom először az adatokat.
Fonal: Schachenmayr smc - Cotton Bamboo Batik - 50% pamut, 50% viscose (bambus) - 120m/50g (Coats terméke)
Tű: Prym 5-ös
Minta: http://domihobby.ru/koftochka-kovrik/
Anyagszükséglet: kicsit több, mint 3 gombóc

A körlap átmérője kiterítve: 56cm (ez a gyerek mellkasánál a kívánt körméret)
Ez kb 104-es méretnek felel meg.

Konkrét horgolási útmutatót is írtam, még a gyöngyös blogomba>>



És akkor az adatok a csíkos céltáblához:
Méret: 152-es (9 éves)
Fonal: Barka Felhő, Avignon (sárga)- 2,5 gombóc, New York (szürke) -2,5 gombóc és London (pink) -1,5 gombóc
Tű: Prym 6
Körlap átmérője: kb 70 cm


A maradék fonalakból kijött ez a bohém sapka is, 5-ös tűvel horgoltam, hogy tömörebb legyen.
Lentről kezdtem, majd a pink csíkoktól kezdve piciket fogyasztottam.
Nem záródik be teljesen, horgolt zsinórral húztam össze a végét.

Sapka hegyek

A kicsire sikerül sapka átdolgozva, 4 évesre, Barka Limonádé Szépiából:

Ewa névre hallgató minta népszerű lett nálam, mert mutatós, haladós, jól méretezhető.
Barka Kabala Délibáb árnyalatból:

Ewa Barka Cinege fonalból, két szálat összefogva:

Big Girl Bonnet minta, felnőtt méretben. Kivételesen nem barkás fonal :) 100% pamut ez is.

Big Girl Bonnet Barka Kabala Délibábból:

Szintén Big Girl bonnet, Barka Gilicéből (papsajt és lagúna, ha jól emlékszem):

Ewa Barka Kabala Mignon-ból.
Ezt meg kellett ismételnem még kétszer, rendelésre :)


folyt. köv.

A jelen

Ez már több felvonásos lesz, hiszen az elmúlt időszakban a horgolás egyre nagyobb szerepet kapott az életemben.
Először a kendők világa bűvölt el, így 2011. nyarán először egy South Bay Shawlette készült el, aztán egy möbiusz stóla, kagylómintával.
Mindkettő Barka Kabala 100% pamut fonalból készült, a möbiusz mákostészta árnyalat.
Tű: 4-es
3 vagy 4 gombóc ment bele.

A south bay shawlette pedig gesztenyepüré árnyalatból.
Tű: 4-es
Mérete blokkolás előtt a szélesebbik oldala 126cm volt (utána 150cm), középvonalnál a hossza kb 62 cm (utána 70 valamennyi).
Kicsivel több mint 3 gombóc ment bele.


A közelmúlt

Az internetnek hála, rátaláltam jó néhány közösségi oldalra, blogra. Nem csupán "sorstársakat" leltem, hanem sok új mintát, és persze apró-cseprő trükköket.
Első ilyen hely a Horgo-Blog!
2010-ben készült ez a sapi a kisebb lányomnak, a mintáját már a horgo-blogos lányokon keresztül leltem:

A nagyobbik lány is kért, picit kicsi lett, de szerette :)

Ezután leltem rá a Barkafonalra, ott is a horgolósuli fogott meg. Egy sapkával próbálkoztam, magamnak. persze 4-es tű helyett 3-as kellett a kéznél levő fekete pamutfonalamhoz, ennek megfelelően a sapi átlényegült, és nagyobbik lányom fején kötött (horgolt) ki.
A kép megtévesztő, modellt a kicsi állt hozz :)

A Barkafonalak aztán elcsábítottak, 2011. nyarán már sok mindent kipróbáltam.
Ösztönzőleg hatott a facebook-os kötős-horgolós csapat is, hihetetlen inspirációt adva munkáik szépségével!
Az alábbi sapi babaméretű lett, Barka Limonádé fonalból Szépia árnyalat.
Barátnőm kislányára épp jó lett!

A múlt

2008. horgolt babapulcsi legkisebb lányomnak :)
Adott volt a V alakú minta, a többit már én ügyeskedtem ki.

2009. nyarán horgoltam, maradék fonalból:

2009. őszén volt egy nagyobb felbuzdulásom fonalügyileg, bevásároltam egy hatalmas adagot ebből a vajszínű zsenília fonalból :) Egyelőre egy sálig jutottam, amit azóta is nagyon szeretek hordani. Szettesíteni kéne...

Ez egy régebbi munkám, rögtön az előző bejegyzésben szereplő pulóver után -pár évvel :)
Első sikerélményem! Nagyon nem lehetett elrontani, mert két téglalapból van összevarrva :)
Máig szívesen hordom, pedig a kék-korszakom azóta letűnt.

Saját tervezésű tojástartók, színes kenderzsinegből.
Azért emlékezetes, mert ezidőtájt foglalkoztam sokat a gportalos horgolós oldalammal!

Ezek a holmik a múlthoz tartoznak, mert a szárnypróbálgatásaimat fémjelzik.

Minden kezdet nehéz :)

Az utóbbi fél évben a lakást elborították a fonalak... sőt, az időbeosztásomat is igencsak próbára tették! Mivel mindennek lett némi pozitív eredménye is, gondoltam, ideje ezeket külön is felvonultatnom.
Azt még nem tudom, a gyöngyökkel való összeházasítás eredményeit hová sorolom :)

Azért egy kicsike visszatekintés jár ide.
Nagymamám varrónő volt, aki horgolt, kötött, hímzett szabad idejében. Mivel lényegében ő nevelt fel, a kézimunka szeretetét kicsi koromtól kezdve szívtam magamba. Már óvodás koromban megtanított a szabás-varrás alapjaira, a laposhímzésre -ezt nem szerettem.

A horgolás felé tizenévesen fordult a figyelmem, egy újságban láttam pulóvereket, csupa egyráhajtásos pálcából, 2-es tűvel készültek :)
Nagy lelkesen kezdtem tanulni, végül egy kb 5 cm-es csíkot sikerült összehoznom...

Félre is tettem a horgolótűt, míg főiskolásként álldogáltam a peronon, unalmamban betévedtem egy újságoshoz. Egy horgolós újságon akadt meg a szemem, a címlapon egy szuper pulcsi virított. A vonaton végig ezt lapozgattam, elkapott a láz, hogy én ilyet fogok készíteni!
Hónapokig gürcöltem vele, 3-as tűvel(!), míg kész lett. Egyszer volt rajtam, a felső szegélyt sikerült fordítva felvarrnom, és szűk is lett rám :)
Őrizgetem a szekrényben, néha megsimogatom, máskor beleszuszakolom magam, hátha történt valami csoda... ő az (a fotó nagyon gáz, elnézést!):


Azóta készültek kisebb-nagyobb holmik, igyekszem kronologikus sorrendben visszatekinteni, aztán az újakat már rendben dokumentálom majd :)
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...