2011. december 27., kedd

Minden kezdet nehéz :)

Az utóbbi fél évben a lakást elborították a fonalak... sőt, az időbeosztásomat is igencsak próbára tették! Mivel mindennek lett némi pozitív eredménye is, gondoltam, ideje ezeket külön is felvonultatnom.
Azt még nem tudom, a gyöngyökkel való összeházasítás eredményeit hová sorolom :)

Azért egy kicsike visszatekintés jár ide.
Nagymamám varrónő volt, aki horgolt, kötött, hímzett szabad idejében. Mivel lényegében ő nevelt fel, a kézimunka szeretetét kicsi koromtól kezdve szívtam magamba. Már óvodás koromban megtanított a szabás-varrás alapjaira, a laposhímzésre -ezt nem szerettem.

A horgolás felé tizenévesen fordult a figyelmem, egy újságban láttam pulóvereket, csupa egyráhajtásos pálcából, 2-es tűvel készültek :)
Nagy lelkesen kezdtem tanulni, végül egy kb 5 cm-es csíkot sikerült összehoznom...

Félre is tettem a horgolótűt, míg főiskolásként álldogáltam a peronon, unalmamban betévedtem egy újságoshoz. Egy horgolós újságon akadt meg a szemem, a címlapon egy szuper pulcsi virított. A vonaton végig ezt lapozgattam, elkapott a láz, hogy én ilyet fogok készíteni!
Hónapokig gürcöltem vele, 3-as tűvel(!), míg kész lett. Egyszer volt rajtam, a felső szegélyt sikerült fordítva felvarrnom, és szűk is lett rám :)
Őrizgetem a szekrényben, néha megsimogatom, máskor beleszuszakolom magam, hátha történt valami csoda... ő az (a fotó nagyon gáz, elnézést!):


Azóta készültek kisebb-nagyobb holmik, igyekszem kronologikus sorrendben visszatekinteni, aztán az újakat már rendben dokumentálom majd :)

3 megjegyzés:

  1. Szia! :)
    Egy kislánysapkát keresve találtam rád, és elámultam a gyönyörű dolgaidtól. Ha nem bánod, megnézem a többi horgolmányodat is itt, a blogon.
    Ez a pulcsi is nagyon szép, gratulálok!

    Anita

    VálaszTörlés
  2. Ha megvan még az újság, most profi fejjel miért nem ugrasz neki?

    Én még csak nézegetem a komolyabb horgolmányokat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazad van, még kedvem is lenne hozzá. Talán most fehérben készíteném el :)

      Törlés

Szívesen fogadok minden véleményt, kritikát, építő javaslatot :)
A megjegyzések azután jelennek meg, ha én engedélyeztem.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...