2012. április 9., hétfő

Hagyományos húsvét

A húsvét nálunk, gyerekkoromban bizonyos szempontból hagyományosan telt. Nagyhéten nagytakarítás, vasárnapra hatalmas főzés-sütés, délután tojásfestés. Hétfőn vártuk a locsolókat, akik leginkább a rokonságból kerültek ki.
Mikor kamaszkorba értem, annyit változtattunk, hogy húsvét hétfőn, ha az idő engedte, inkább kirándulni mentünk. Nagyon egyetértettem ezzel akkoriban, egyre inkább zavarba hozott a locsolkodás, a kötelező dolgok ebben a történetben. Ezekkel a gondolatokkal mentem a házasságunkba is, ahol férjem is örült, ha nem kellett locsolkodni mennie :)
Nagyon sokáig elvoltunk így, egész pontosan máig. Fiunk lassan 8 éves, nemigen zavarta, hogy kimaradt ebből a buliból, ő se szereti a folytonos jövés-menést, versmondást, szereplést. Idén mi változott? Talán az, hogy a gyülekezetben egyre inkább otthon vagyunk, mint egy nagy családban. Több családdal lett szoros a kapcsolatunk, ami azt is jelenti, hogy egyáltalán nem teher, ha beugranak hozzánk. Így a locsolókat várás már nem "kötelező" mosolygás csupán, hanem valóban öröm és lehetőség, hogy egy kicsit beszélgessünk, együtt legyünk.
Fetás-olívás vendégváró
Így idén én is csináltam nagytakarítást - az elmúlt években vagy a gyerekek voltak kicsik ahhoz, hogy normálisan elvégezzem, vagy nem kötöttem szorosan a húsvéthoz. Sütöttem, készültem. Főzni nem kellett, édesanyám mindig vendégül lát minket vasárnap ebédre :) A sonka is hagyományos volt idén, tojással, tormával, ahogy kell.
Férjem elvitte a fiunkat locsolkodni, aki teljesen felszabadult erre, közben mi lányok vártuk a locsolókat. Nem jöttek sokan, de nem is baj. A gyerekek élvezték, a lányok nem győzik mondani, milyen jó ez a nap!

Kinyílt számunkra ez a hagyomány, megtöltődött valódi értékekkel. Mert benne voltunk, 100%-ig! 

A várakozás ideje alatt horgoltam is kicsit, befejeztem egy üde tavaszi sálat, melyet a jövő hét folyamán meg is lehet majd nyerni facebook oldalamon: http://facebook.com/manofonal

A sál épp blokkolódik, vagyis formára igazítva szárad :) A kép még e művelet előtt készült.

1 megjegyzés:

  1. Ó de szépen írtad le a húsvéti emlékeidet,a változást.Gratulálok!
    A sálat jó lenne megnyerni,nagyon tetszik.
    Éva

    VálaszTörlés

Szívesen fogadok minden véleményt, kritikát, építő javaslatot :)
A megjegyzések azután jelennek meg, ha én engedélyeztem.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...